Hogyan ne hagyjuk a bolhákat elefántnyi méretűre nőni a macskáinkban?

Időnként túl idealista vagyok. De az is lehet, hogy sokkal gyakrabban, mint azt én gondolom. Ugyanígy voltam a bolhairtással.

Teljesen kiirtottam az összes parazitát. Aztán újra látom: vakaródzik mind a három… 🙁 Mindemellett az időjárás kezd hidegebbre fordulni, úgyhogy a kinti macskák talán bent fognak a hideg időben aludni. Persze eleinta macskákról sem akartam hallani, nemhogy bentiről, még kintiekről sem! Most meg magamtólilyeneken gondolkodom. Tényleg kifordultam önmagamból? Vagy szimplán feladtam az elveimet? Egyik sem. Feltört a macskarajongó elemi ösztönöm! 😀

Ki tud ellenállni egy cuki cicának?!?

A kis vakaródzókat elkezdtem átbogarászni. És nem is telt bele pár perc, találtam bennük bolhát! Feltámadt bennem az apaoroszlán, és azonnal megkerestem a jópár évvel ezelőtt beszerzett tetűfésűt. Sajnos valamikor 2015-ben a gyerekek között elterjedt a suliban a fejtetű. Évvége felé, és nagyon közel volt a táborozás ideje. Szinte szálanként vadásztuk a feleségemmel felváltva a lányok hajában a serkéket, spéci tetűírtóval kezeltük a hajukat. Sajnáltuk volna levágatni a gyönyörű hosszú hajukat.
Szóval innen a szerzemény.

Nekiestem a kismacskáinknak. Szép óvatosan végigkapargattam a bundájukat, a hajlatokat, zeg-zugos buksijukat, és mindegyikből kifésültem néhányat. Eleinte azt hittem, ha naponta megteszem, el fognak fogyni egyszer.

Ez is naív gondolatnak bizonyult.

Néhány nap után ugyanúgy egy-két jól megtermett példányt sikerült kifésülni belőlük. Volt olyan ravasz dög is, amelyik a kifésülés után visszaosont a macskák szőrmebundájába. Pillanatok alatt eltűnt! Na, gondoltam, nem fogsz ki rajtam! Én, a tapasztalt tetűvadász okosabb, mint egy ötödikes!
Porszívót vettem elő.
Igem, egy átlagos háztartási porszívót. Egyik kézzel fésültem, a másikkal kiszippantottam a gonosz vérszívókat. Szegény kis cicamicák! Elértem náluk, hogy a porszívó hangját ki nem állják.

Végül nem teketóriáztam, ismét megadtam a vegyipar által célzottan kifejlesztett folyadékot a szívós népségnek: óvatosan bepermeteztem a bundájukat az orruk hegyétől a farkuk végéig. Nagyon ügyeltem, nehogy a szemükbe, vagy a szájukba menjen a vegyszer.

Jól eláztattam a bundájukat. A terasz kellemes, szélvédett, napos kövezetén telepedtek le, és várták, hogy megszáradjanak. Én a hatást jobban vártam, de valószínű, hogy ebben a percben a három kiscicus számára kisebb gondot jelentettek a bolhák, mint a csatakos bundájuk.