Macskát tartani nem is olyan egyszerű, mint azt régen elképzeltem. Gyerekkoromban a macskáink olyanok voltak kicsit, mint a verebek az udvaron. Igazából nem mi döntöttük el, hogy ott éljenek, bár akkoriban ezt egészen másképp gondoltam.
Amikor magunkhoz vettük a kiscicákat, olyanok voltak, mint három szőrpamacs. A fülük hegyén is egy-egy szőrtincs emelkedett a magasba. Elég sokat babusgatták őket a gyerekek. Emlékszem, amikor a három egyszerre aludt az ölükben, és dagasztották a pólójukat, mintha csak az anyjukon csüngnének. De eltelt pár hét, és már alig lehetett utolérni őket. Úgy kellett csellel „befogni” estére őket, nehogy elcsatangoljanak.
Ezek a voltak ám az igazi mókák! Volt, hogy étellel csalogattuk őket, máskor egy fűszállal játszottunk velük. Mire teljesen belefeledkeztek a vadászatba, már könnyű volt felkapni őket. Persze hamar átláttak rajtunk, ezért mindig új trükköt kellett kitalálni. Ahogy cseperedtek, az ölbe-cicusok már nem akartak ölbe bújni, gyakran még azt sem engedték, hogy megcirógassuk őket.
Mi változott meg?
Valójában semmi.
Nem a macskáink változtak meg.
Csak túl kicsik voltak még, hogy kimutassák, ők mit szeretnének valójában. És mára elég gyorsak, elég magabiztosak, és elég erősek lettek, hogy játszva kicselezzenek minket. Az interneten gyakran azt látjuk, hogy a macska felugrik a gazdi ölébe, belefúrja a buksiját a tenyerébe, hosszú percekig élvezik a simogatást. Könnyen azt hihetjük, hogy ez a macska-gazdi viszony a természetes állapot. Vajon tényleg mi rontottunk el valamit?
Ahogy elmerültem a macskák viselkedésével foglalkozó kutatásokban, érdekes kép kezdett kirajzolódott bennem.
Nem az a jó kérdés, miért nem akarnak ölben lenni?
A kérdés helyes megközelítésben: ki döntötte el, hogy most ölben van?
Minél többet foglalkoztam a kérdéssel, annál inkább rájöttem, hogy amiatt, hogy emberként gondolkodtam erről, eleve egy téves kiindulópont volt:
Azt hittem, ami emberként jólesik, azt biztosan a macska is ugyanúgy éli meg.
Csakhogy a macska nem ember. Számára más a fontossági sorrend. Nem az a fontosabb, hogy közel lehessen hozzánk, hanem az, hogy ő maga dönthesse el, mikor és hogyan kerül közel hozzánk.
Ha téged is érdekel a válasz, tarts velem, és megosztom, mit tanított nekem Kyra, Millie és Maszat.
Hogy is van hát ez az ölbevétel
Külön érdekes, hogy nem egyformán reagálnak a macskák az ölbe vételre. Kiskorukban ugye kicsit szülő pótlékok voltunk nekik, de aztán szépen felnőve ez a kötelék lazult és egészen átalakult. Azt figyeltem meg, hogy néha elkerülnek, néha odajönnek, és dörgölőznek, de ez látszólag véletlenszerűen változik.
Maszat rendszerint odatelepszik a közelünkbe, és amikor keresi velünk a szemkontaktust, és észre veszi, hogy mi is rá figyelünk épp, kissé dorombolással kevert nyávogással jelzi, hogy „Csak arra várok, hogy jól megsimogass!” Ilyenkor nem csak a két füle között, de szereti odaforgatni az állát, a nyakát, az arcát, és aztán oldalra fordul, és szétdobja a lábait, mint egy kiskutya. Ilyenkor hosszan elidőzik, és élvezi, hogy babusgatjuk.
Millie általában akkor fogadja a közeledésünket, amikor az emeletes macskatorony tetején alszik. Amikor észleli, hogy lassan odahajolunk hozzá, és megszólítjuk, Maszathoz hasonlóan, de mégis egészen jól megkülönböztethetően attól, egy dorombolós nyávogással ugyanúgy „felkér”, hogy most jöhet a cirógatás. Van egy fésű, ami marokban elfér. Kemény, de a vége felé vékonyodó, hajlékony, ritka fogai vannak. Ez a kedvence. Az arcát, a feje tetejét, az állát, a nyakát odanyomja, hogy fésüljük vele, aztán hagyja, hogy a hátát is fésülgessük, de egy idő után átmegy pofozkodásba, és játékosan rágcsálni kezdi. A feje körüli fésülést viszont nagyon sokáig élvezi. Ezt onnan következtettük ki, hogy amikor abbahagyom, tolja oda a buksiját, és várja, hogy folytassam.
Egészen más a helyzet Kyrával. Ő általában a simogatást akkor élvezi, és olyankor talán el is várja, amikor megengedjük, hogy az ágyunkra feljöjjön. Ott aztán ha mi is még lustizunk, akkor odajön, belefúrja a fejét a kezünkbe, és egészen közel leheveredik, de kínálja a buksiját, hogy „gyerünk, gyerünk, ezért jöttem”, és hangosan dorombolni kezd, és ekkor hosszabban elidőzik. Ha mi nem fekszünk az ágyban, akkor is szeret oda felugrani, és olyankor csak összegömbölyödve kis mosakodás után alszik hosszasan. Kyra nem olyan gyakran, de esetenként még az íróasztalomra is felugrik. Ezt még nem tudom, pontosan, mire véljem, de van, hogy a monitoromat nézi, az egérmutató után kapkod, vagy elüldögél, vagy egyszerűen lefekszik, és alszik egyet, míg dolgozom.
Az viszont mindegyikükről elmondható, hogy nem szeretik, ha ölbe vesszük őket. Millie erőteljesen tiltakozik a testtartásával jelezve: farkával csapkod, fejét leszegi, és menekülőutat keres. Maszat megfeszül, behúzza fülét és farkát, és ha nem vesszük az adást, morogni és nyávogni kezd. Aztán ha teheti, eliszkol. Kyra ennél keményebb. Nem átall kiereszteni a körmeit, és azonnal a combomba, karomba, vagy a hátamba kapaszkodva szó szerint nyomatékosítja nemtetszését, és elmenekül. Persze, amikor nem hagytuk, és olyankor vérző sebeket hagyott maga után.
Kísérletezünk, megfigyelünk. Eddig az ölbe vételre úgy tekintettünk a tapasztalataink miatt, hogy a mi macskáink nem szeretnek ölben ülni. Lehet, hogy a motiváció miatt zavart, hogy az élő plüssjátékoknak tekintett házi kedvenceink nem úgy táncolnak, ahogy mi fütyülünk, és ez talán nem túl állatbarát mentalitás.
Hogy megértsem, mi van a háttérben, komolyabban keresgélni kezdtem, mi lehet az oka, hogy jó ideje nem volt alkalom arra, hogy az ölünkben maradjanak.
Macska-gazdi idill
Kicsit elvontabban, de rendszerezve ezeket tudtam meg
A legfontosabb, amit általában kiemelnek, hogy a macskákra nem mondható ki általában véve, hogy nem szeretnek ölben lenni. Viszont mindegyik másképpen viszonyul a
- simogatáshoz, a
- felemeléshez és az
- ölben fekvéshez is.
Persze sok macska nyugodtan megmarad ölben. Ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy élvezi is a helyzetet. Egyes macskák valóban szeretnek ölben lenni, mások inkább eltűrik, megint mások az első adandó alkalommal leugranak. Amikor mozdulatlan, lehet érezni rajtuk, hogy most épp kivár, bizonytalan, vagy csak az erőfölényünk miatt elkerüli a konfliktust. Akkor alakul ki az igazi bizalom, ha a macska maga keresi a közelségünket.
Kyra időnként az íróasztalomra ugrik, és néha még alszik is ott egy jót
Minőség vagy mennyiség?
A szakirodalom szerint sok macska a gyakori, de alacsony intenzitású emberi kapcsolatot kedveli. Ez azt jelenti, hogy inkább tízszer odajön fél percre, mint ott időzzön az ölünkben húsz percet is. Szóval a macska nem az emberi szeretet-közeledést taszítja el, hanem másképpen fejezi ki, mint az ember. Mi megfognánk, felemelnénk, átölelnénk, de a macska számára a szeretet egyik fontos feltétele, hogy választhasson: részt akar-e most ebben az ölelgetésben venni. De ha a szívünkre tesszük a kezünket, mi emberek sem vagyunk teljesen kompatibilisek, ha a szeretet kifejezéséről van szó. Erről Gary Chapman több könyvet is írt.
Ki kinek is a gazdija?
Érdekes, hogy az AAFP és az ISFM közösen kidolgozott macskatartási irányelvei szerint elfogadott alaptétel, hogy a macska számára különösen fontos, hogy a kontrollt ne veszítse el. Ez azt jelenti, hogy fontos neki, hogy szabadsága legyen arra:
- odamegy-e a gazdihoz,
- meddig marad nála,
- mikor távozik.
Ha ezek a lehetőségek mindig biztosítva vannak számukra, kisebb valószínűséggel él meg stresszt az emberi kontaktus során.
Hajlamosak vagyunk úgy viszonyulni a macskánkhoz, mint egy tulajdonhoz, amit ide teszünk, oda pakolunk, mi döntjük el, mikor, mit kezdünk vele. A macska nem feltétlenül utasít el minket, amikor nem hagyja magát. Egyszerűen épp valami mást akar csinálni:
- vadászni szeretne, vagy épp csak
- pihenne, netalán
- figyelni szeretné a környezetét, vagy
- épp nincs kedve a kontaktushoz.
A macskák mind szabad lelkek
Tanulság
Ha nem olvasok utána ezeknek, megmaradok a sztereotip szemléletemben: minden macska kiszámíthatatlan. Ezek után viszont tudatosan odafigyeltem, melyik macska mit jelez számomra, és első körben Millie esetében jutottam egyértelműen előbbre, mert ő eddig gyakran nem akart még simogatást sem elfogadni, de ahogy kitapasztaltuk, hogy hol, milyen jelzései alapján várja ő maga a közeledésünket, sokkal többször lehetett vele közelebbi kapcsolatban lenni, és hosszabb ideig maradt meg ebben a kölcsönös ölelgetésben.
Próbáld ki!
Ha nálatok is talányos, hogy miért olyan szeszélyes a cirmos, próbálj meg a közeledéseden változtatni! Hagyd, hogy ő kezdeményezzen! Lehet, hogy elsőre kevesebbszer lesz ölben a cicád. De könnyen lehet, hogy néhány hét múlva sokkal többször fog magától odamenni hozzád.
Lehet, hogy nem az a legnagyobb szeretet, amikor ölbe vesszük a macskánkat. Hanem amikor meghagyjuk számára a választás jogát: most szeretne-e mellettünk lenni. A te cicád szereti, ha ölbe veszik, vagy csak eltűri? Írd meg kommentben, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra!
