A mai bejegyzésemmel a bemutatkozások sorát zárom. Nem szeretnék közöttük sorrendet felállítani, és nem is azért marad utoljára, mert kevésbé kedvelem őt.
Következzen:
Kyra úrhölgy

Kyra története egészen más. Ő egyáltalán nem akart velünk jönni. Történt ugyanis, hogy a lelkes gazdi mivoltukra való készületükben a lányok megtudták – ellenőrző vizsgálatomat követően – hogy Maszat kandúr. Ekkor jött a feladat: másik macskát kell választani az alomból. Kiszemelte hát a kicsit hamvas, kicsit szürke, de cirmos bundájú Kyrát. Persze ekkor még szimplán az „M82A3” kódnévre hallgatott. 🙂 Oké, oké, ez csak vicc volt. Kyra azonban nem adta könnyen a bundáját.
Elbújt egy régi szekrény alá a garázsban. Kipiszkáltuk egy seprűnyéllel, de akkor meg a bicikli mögé szaladt a küllők között! Igen, még olyan pici volt, hogy simán átbújt a küllők között. Végül apósomnak sikerült elkapni.

Játékos volt ő is, de látszott rajta, hogy kalkulál. Ha nem volt biztos abban, hogy a műegeret elkapja, meg se mozdult, csak hegyezte a fülét. Amikor viszont biztos volt a dolgában, akkor lecsapott, és szakszerű kivégzést követően szájába vette zsákmányát, és orrát magasra tartva elvonult a tüzifák alatti raklap alá. Pont, úgy festett, mint egy oroszlán, csak kicsiben.
Nem is nagyon engedte, hogy pátyolgassuk. A simogatásunkat nem igényelte szinte sosem. Persze a középső lányom időnként elkapta, ölbe vette, befeküdt vele a kerti nyugágyába, és akkor nem eresztette egy jó darabig.
Előlem mindig szabályosan menekült, kivéve, ha hoztam az ételt. Akkor jött ő is, és még azt is hagyta, hogy megsimogassam. Sokáig nem tudtam, miért ilyen távolságtartó. Aztán egyik nap történt valami egészen különleges.

Kyra belibegett a nappaliba, felugrott az egyik fotelbe, leheveredett, és nézni kezdett. Egészen egyértelműen engem. Percekig csak ült, és nézett. Én az íróasztalomnál ültem, és szorgalmasan kattintgattam, kalapáltam a klaviatúrát. Dolgoztam. Néha odanéztem rá kíváncsian, aztán folytattam a munkát. És akkor megszólalt! Na nem emberi szóval, hanem olyan macskanyelven. Rendesen érthető volt, hogy beszél hozzám. Először nem hittem a fülemnek. Aztán, amikor többször is megszólított engem, odamentem hozzá, és megérdeztem, mit szeretne. Ez valami egészen különleges pillanat volt: én kérdeztem, és Kyra válaszolt. Nyújtotta a fejét, és kérte, hogy simogassam meg. Aznap kötöttünk örök barátságot.

Azóta köszönni is szokott, és ha kedve van hozzá, a lábamhoz dörgölőzik, leheveredik a padlóra előttem, és várja, hogy cirógassam. Persze van, hogy ügyet sem vet rám. Vagyis én így érzem. Valószínűleg éppen ilyenkor ő is biztos dolgozik…
Így lett az otthonunk négylábú oroszlánja Kyra.
Edit
2022. okt. 17. — 14:53
Köszönjük a bemutatásokat! Írtó cukik a cicák! 🙂
Izgatottan várom a további történeteket!
Répás Jocó
2022. okt. 23. — 22:40
Kedves Edit!
Köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy tetszenek. Mi sem tudunk velük betelni.
Igyekszem továbbírni a történetüket.
Üdv,
Jocó