Eljött a bemutatkozás ideje. Talán elég ideje laknak velünk ezek a kis drágaságok, hogy ne csak a küllemüket, de a stílusukat, habitusukat is megismerhettem. Jó-jó, lehet ebben túlzás, mert minden egyes nap többet értek meg belőlük, szóval holnap talán mégjobban be tudnám őket mutatni. Akkor sem halogatom tovább, jöjjenek sorban a kis kedvenceink portréi.

Maszattal kezdem.

Azért, mert Maszat úgy kezdte a pályafutását, mint egy matrica: konkrétan ránk ragadt. 😀
Arról ugye már írtam, hogy először egyetlen macskáról volt szó, aztán kettőben egyeztünk meg a lányokkal, de mire megérkeztünk Apósomékhoz, a másodiknak kinézett cicusról kiderült, hogy kandúr (utóbb kiderült, tévedtünk). El is keseredett emiatt a lányom, aki kiválasztotta. Megszerette, de semmi szín alatt nem akart kandúrt, neki csakis nőstény jöhetett számításba.
Szegény kis cirmos ott lebzselt körülöttünk, nem értette, miért nem akarja már babusgatni őt egyikük sem. Aztán a legkisebb lányom elkezdte megmagyarázni neki, hogy mégsem ő jön velünk, szóval menjen szépen vissza a többiekhez. De az csak nem hallgatott az unszolásra. Újra és újra odament kelletni magát.

Látva a kis puhamancsos szűntelen igyekezetét, és hogy milyen ragaszkodó, valahogy fellángolt bennem az a régi lehengerlő érzés. Amikor a macskák ott dörgölőztek, doromboltak körülöttünk, elnyúltak a földön, és várták, hogy kényeztessük őket. Szóval ismét macskarajongó lettem, és akkor már nem volt visszaút, döntöttem: jöjjön a harmadik is! Mondanom sem kell, mekkora volt ezen a gyerekek örömujjongása! Majd kibújtak a bőrükből.

Nos, így lettek hárman. A három közül ő a legkisebb. Még most is. Első perctől olyan volt, mint egy távirányítós kisautó. Égnekálló farokkal jelezte, mennyire boldog. Még ma is, ő a leglelkesebb, legjátékosabb, és talán a legbohókásabb is. Képes körbe-körbe pörögni a farka végét hajkurászva, és bátran nekimegy a két nagynak. No azért mostanra kissé higgadtabb lett, és kevésbé kezdeményez pofozkodást, mert rendre alulmaradt. Inkább lepkét, legyet, darazsat, és mindenféle bogarat kerget.

Egyik alkalommal elkapott egy szöcskét. Pofozgatta, harapdálta szegényt. Láthatóan élvezte az erőfölényét, nomeg azt is, hogy szerencsétlen szöcske mozgott, nem úgy, mint a műegér. Aztán odahozta a teraszajtóhoz, és nyávogással büszkélkedett a zsákmányával.

Van még valami nagyon fontos. Maszat nagyon hamar elkezdett dorombolni. Szinte első perctől ölbe véve azonnal rázendített, és kereste az anyja emlőjét, mert ugyebár kicsit korán hoztuk el az anyjuk mellől. Ez a reflex máig megmaradt mindhármójuknál, de Maszat ahogy letelepszik a szőnyegre, egyből dagaszt, és dorombol. Igazi léleksimogató ilyenkor gyönyörködni benne. Ami még különlegessé teszi ezt a dorombolási készségét, az az, hogy mindig ő kezdi el, és a másik két macska ráhangolódik, és egymás után elkezdenek ők is dorombolni. Egyik este, amikor már mindenki aludt, rájuk nyitottam, és a sötétből elképesztő dorombolás hallatszott ki. Nehéz erre szavakat találnom. Így talán érthető, miért lett a blogom alcíme, hogy dorombolás háromszólamban. 🙂

Maszat nagyon közvetlen, barátkozó, és szinte sosem szalad el, ha meg akarjuk simogatni. Mindig engedi magát kényeztetni, és van, hogy szüntelen csak rajtunk lóg.

Maszat a terasz ajtajában szundikál

Majdnem elfelejtettem, miért lett Maszat! Volt az orrán egy fekete koszfolt, és van az álla csúcsán egy sötét folt a bundáján. Ez így együtt olyan volt, mintha mindig maszatos lenne. A többi jött magától…