Csak néztük őket, és hallgattuk, ahogy édesen mijákolnak. A legkisebb, Maszat olyan macska volt, mint egy távirányítós kisautó. A farka mindig úgy állt, mint egy antenna. 🙂 Ő a legnyávogósabb, dorombolóművész, akivel valaha találkoztam. Csak épp hozzáérünk, egyet simítunk a hátán, és berreg, mint a fűnyíró. Megzabálom! Ez minden macskatartó álma!
Kyra elég visszahúzódó volt eleinte, és nem igazán hagyta magát még megsimogatni sem. Sokáig nem is változott. Jópár napnak el kellett telni, és az etetéskor következetesen cirógattuk. A szocializáció jegyében intenzív játék kurzusokat folytattunk. Ez természetesen annyit jelentett, hogy azzal a kis ostorszerű eszköz végére erősített rongymadárkát elhúztam az orra előtt, és vártam a reakcióit. Na jó, nem volt időm várni 🙂 Azonnal játszani kezdett! És hogy pofozta! Öröm volt nézni. És igen, a szocializációs foglalkozásoknak köszönhetően napról-napra közelebb kerültünk egymáshoz.
Millie viszont hagyta is magát, meg nem is. Igazi hölgy 🙂 Nem kellett őrá se várni, mindketten bekapcsolódtak a pofozósdiba. Aztán hol a kis madárkát hajszolták, hol egymást. Morogtak, felborzolták a szőrüket a farkukon, feldomborították a hátukat, és valami eszméletlen cicás hajbakapás volt ezután. Erre senki nem tanítja őket. Csak úgy játszanak.
A kiscicák még nem voltak orvosnál! Természetesen nem mulasztottam el, hogy dokit keressek a kicsiknek. Furamód sosem hittem volna, hogy eljön az a nap, hogy állatorvost keresek majd. Szerencsére a középső lányom osztálytársának az apukája állatorvos, amit egy szülinapi party utáni beszélgetéskor tudtam meg. Szóval ez eszembe jutott, ezért fel is hívtam, időpontot adott azonnal.
Az első napok felhőtlenül teltek.
Kedves Jocó!
Lehetne a cicák neve mellé egy-egy fénykép róluk, hogy a névhez cirmit is lehessen társítani! 🙂
Üdv, Edit
Kedves Edit!
Jogos a felvetés! Lesz egy cirmos-egyértelműsítő cikkem.
Remélem, nem váratlak soká vele! 😀
Köszönöm a figyelmedet és a hasznos észrevételt!
Üdv,
Jocó